Demjén Ferenc: "Érdekes időutazás, ahogy három generáció énekli a dalaimat a koncertjeimen"
A legendás énekes december 30-án huszonhatodik alkalommal koncertezik az Arénában. Ugyanolyan lelkesedéssel készül a koncertre, mint amikor több mint három évtizede, először töltötte meg a komplexumot.
A munkával teli évet a szokásossá vált nagykoncerttel koronázza meg. Dalain generációk nőttek fel, fellépésein szinte minden korosztály képviselteti magát.
"Márciustól szeptemberig turnéztunk. Két hónap pihenő után, december elején kezdtük el a próbákat, mivel néhány dalt még az Aréna-koncert miatt beraktunk a programba" – kezdi Rózsi, aki ha visszatekint, az évek alatt átalakult a közönsége, viszont a szeretet és a rajongás nem változott.
"Úgy tapasztaltam, hogy a Covid-járvány után három generáció jelent meg a koncertjeimen. Előtte is voltak jelei, de most vált egyértelművé. A korombeliek, az ő gyerekeik és most már az unokáik. Érdekes időutazás ez nekem. Ami pedig a koncertek előtti izgalmat illeti, az egészséges 'meccsláz' jelen van, de nem több" – meséli a zenész, akit arról is kérdeztünk, milyen meglepetéssel készül a közönségnek. "A meglepetés az, hogy még színpadon vagyok. A többit majd az Arénában megláthatják!"
Még alig ért véget az év, de a zenész már a jövő évi fellépéseit tervezgeti.
"Háborúk, járványok és válságok korát éljük. A koncertjeinkkel próbálunk egy örömtelibb élményt adni a közönségünknek. Márciustól kezdjük az új turnét, ami az Aréna-koncert programjára épül. Húsz nagyobb állomást tervezünk, és ha Isten is megsegít, akkor a 27. Aréna koncertet az év végén!" – tette hozzá Rózsi.